Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

Tell Me A Story: Ma premier!

2018.10.31. 15:27, Viki

El sem hiszem, hogy végre eljött ez a nap. Bevallom, én annyira nem rajongok a Halloween-ért, így nemigen volt jellemző, hogy vártam volna. Idén viszont rohadtul bezsongtam, amikor megtudtam, hogy Paul legújabb sorozatának pilot epizódja október 31-én kerül adásba. Már írtam nektek a szériáról, forgatási paparazzi fotókat is osztottam meg veletek. Ezúttal pedig az október 23-i New York-i premierről töltöttem fel a galériába néhány képet, na meg gondoltam, kiteszek még videókat, amikkel elmaradtam, illetve amik frissen jelentek meg. Először is még a hónap elején kaptunk egy második előzetest hozzá, amit nem érdemes kihagyni, mert nagyon jól össze lett rakva! Annyira furcsa Pault ilyen szerepben látni a hősies Stefan Salvatore után, viszont elképesztően zseniális színész, ez ebből is tökéletesen látszik! Pár napja pedig felkerült egy majdnem 2 perces kis videó, amiben jelenetrészletek mellett a szereplők is megszólalnak. Látszik a videóból, hogy remek kis csapatot verbuváltak össze a készítők, és tetszik, ahogy kielemzik a modernizált tündérmeséket, illetve azt, hogy mit is jelentenek számunkra az ilyen jellegű mesék. Van abban is valami, amit Paul mond:

Minden tündérmese egy kicsit ijesztő, ha ténylegesen elemeire bontjuk.

Ezután jót nevettem, amikor Michael Raymond-James benyögi a malacos maszkról, hogy sosem nézett ki jobban a kamera előtt, mint amikor azt viseli. Mindenképp nézzétek meg a videót, hiszen mint mondtam, még nem látott jelenetek is kerültek bele. A posztot pedig egy tegnap megjelent rövid előzetessel zárom, konkrétan a pilotból tettek közzé egy jelenetet. Legnagyobb szerencsénkre pedig pont benne van Paul is. Michael karaktere, Mitch megy át Eddie-hez, hogy rákérdezzen, biztos benne van-e a rablási buliban. Ennyi "f*ck"-ot 2 perc alatt egyébként ritkán hallani. Nyilván a sorozatban már nem lesz moderálva a hang, viszont ennél a megjelent jelenetnél még némították olyankor, amikor elhangzott ez a káromkodás. Szóval elég sűrűn, ami azt illeti. Csekkoljátok ti is, és ne feledjétek, ma premier! Ahogy tudom, hozom is az első részt!

Tell Me A Story: Pillantsatok bele Paul új sorozatába!

2018.09.25. 16:45, Viki

Már nyáron közzé akartam tenni ezt a csodás hírt, ám akkor sajnos több okból kifolyólag ez elmaradt! Most azonban itt vagyok, és vigyorogva pötyögöm be az alábbi sorokat! Júniusban értesültünk róla, hogy Paul is az egyik főszereplője lesz Kevin Williamson új sorozatának, többek között Kim Cattrall, James Wolk és Dania Ramirez oldalán. Azért örülök, hogy Kevin belecsempész a sorozatba némi TVD és Originals atmoszférát is, már ami a castingot illeti. Mégiscsak benne lesz Paul mellett a Davinát megformáló színésznő is, vagyis Danielle Campbell. Williamson tette tönkre a tökéletes Steroline befejezést számunkra, amit sosem bocsátok meg neki, azonban nem lehet elsiklani a tény felett, miszerint zseniális alkotó. Az egyik örök kedvencemet, a Dawson's Creek-et, vagyis magyarul a Dawson és a haverok sorozatot is neki köszönhetem. Na, de térjünk rá a bejegyzés lényegére. Már júniusban megvolt a pilot forgatókönyvének felolvasása, vagyis a forgatást nem sokkal utána kezdték el. Július 5-én a jelek szerint bankrablós jelenetet vettek fel, amiről kaptunk is pár képet. Igen, az egyiken malacos maszkot visel Paul, pontosabban a karaktere, Eddie. Hogy miért? Ezzel a lendülettel rá is térnék a sorozat alapsztorijára:

A Tell Me A Story fogja a világ legkedveltebb tündérmeséit és újraértelmezi őket egy sötét és torz pszichológiai thrillerként. A mai New Yorkban játszódik, az első évad magában foglalja A három kismalac, a Piroska és a farkas, illetve a Jancsi és Juliska történeteket, és bevonja az epic és szövevényes történetet szerelemmel, veszteséggel, kapzsisággal, bosszúval és gyilkossággal. Az évad premierje október 31-én lesz a CBS All Access csatornán!

Íme az augusztusban megjelent előzetes kedvcsinálónak. Nézni fogja valaki közületek? Én biztos! :D

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!